Az IEF aggodalommal figyeli az ipari fogyasztókra nehezedő energiaterhek további növekedését, amely az energiahatékonysági törvény (Enhat) módosítása és annak végrehajtása kapcsán is megmutatkozik. A törvény és annak módosítása kapcsán alapvető probléma, hogy a jogszabályi környezet nem teszi egyértelművé az előírások költségviselésének módját, illetve az esetleges továbbterhelés lehetőségét. Ez lehetőséget teremt az eltérő értelmezésből fakadó visszaélésekre és a gazdaságilag indokolt költségeken túl aránytalan, jelentős többletterhet ró az ipari energiafelhasználókra.
2015-ben a kiinduló pont az EU-ban és hazánkban is, az ipari fogyasztók energiahatékonyságra való ösztönzése volt, akár meggyőzési (saját érdek), akár szabályzási előírásokkal. Ennek szellemében a hazai törvény az energiakereskedőket jelölte meg a végrehajtás kötelezettjeiként.
Az EU azóta nemzeti kötelezetti normákat és elszámolási szabályokat írt elő a tagállamokra költségvetési ciklusonként és megkezdte a végrehajtások szigorúbb ellenőrzését. A célok eléréséhez a tagállamok eltérő megközelítési, szabályzási módszereket alkalmaznak, különböző kormányzati, energiaipari fejlesztési programokat és szabályzási rendeleteket felhasználva. Mindezt úgy, hogy az energiafogyasztás racionalizálása és környezetbarátabb felhasználása mellett ne hátráltassák a gazdasági fejlődést.
Hazánkban az ipari érdekeket is szolgáló energiahatékonysági megközelítés azonban egyre inkább félresiklik.
A kapkodó koncepcióalkotás, valamint bizonyos lobbiérdekek mentén gyakran módosított jogszabályi környezet túl sok kiskaput hagy a végrehajtás eltérő értelmezésére, amit élelmes szereplők profitszerzésre is kihasználnak.
Főbb problémák és hatásaik
- A kereskedői kötelezettség átruházásának lehetősége és módja
A jogszabály egyértelműen fogalmaz: az energiakereskedelmi szerződések alapján a energiahatékonysági teljesítés kötelezettje a kereskedő. Ugyanakkor, a kereskedői Üzletszabályzatokban ÜSZ és Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF)- kereskedők „jogosultak átruházni” kifejezést használják a felhasználók felé, arra hivatkozva, hogy amit a törvény nem tilt, azt lehet.Ez a megfogalmazás azonban nem egyenértékű az „átruházhatja” feltételes kifejezéssel, amit minden ÜSZ módosítási véleményezésben kifogásolunk az illetékes MEKH felé, mivel megtévesztő és visszaélésekre ad lehetőséget.
Megítélésünk szerint, a kötelezettség csak akkor ruházható át, ha a végfelhasználó önként vállalja a kötelezettséget, egyéb szerződéses feltételek egyeztetése mellett. Ilyen feltétel például, hogy az átvállalt kötelezettség alapvetően a saját energiamegtakarítási HEM-mel való teljesítésre vonatkozik, és ha ilyet nem tud produkálni, csak akkor terjed ki a kereskedővel közösen beszerzett HEM-ekre, de semmi képen sem a havi járulék jellegű kifizetésre.
2. A kiszámlázás módja
Ha a végfogyasztó önként vállalja az energiahatékonysági kötelezettség teljesítését, akkor is figyelembe kell venni, hogy a kereskedőnek a teljesítést hitelesített energiamegtakarítással (HEM) két éven belül kell teljesítenie.
Az ezzel ellentétes a jelenlegi gyakorlat, hogy a kereskedő az aktuális havi energiafogyasztására alapozva, az aktuális energiaszámlához csatolja a két év múlva esetleg esedékes nem teljesítéshez kapcsolódó kereskedői járulékfizetési kötelezettséget vagy annak egy arányosított részét.
Mindeközben a kereskedők a piacon lényegesen olcsóbban vásárolják fel a teljesítéshez szükséges HEM-eket, jelentős profitot realizálva a cash flow és az árkülönbözeten.
A felhasználók ezt valós szolgáltatási tartalmat nélkülöző, jogalap nélküli gyarapodásnak, félrevezetésnek és tisztességtelen kereskedői magatartásnak tartják. (2023-ban ez a különbözet elérte a 100 milliárd forintot).
A jogszabály-értelmezési gondokra visszavezethető, hogy egyes kereskedők az EKR kötelezettséget, egyéb szolgáltatások, pl. Profilkezelési költség címén számlázzák.
További kérdéseket vet fel, hogy a havi energiahatékonysági teher kiszámlázása többségében ÁFÁ-val történik, miközben a HEM teljesítés ÁFA-mentes.
3. A kiszámlázás mértéke
Bár a törvény egyértelműen meghatározza a kereskedői kötelezettség éves mértékét, a végfelhasználókra átterhelt költségek számítása sokszínű, miközben a MEKH felé történő elszámolás egyértelmű.
A törvény szerint a kötelezettség teljesítése az aktuális évhez képest két évvel korábbi energiafogyasztás alapján esedékes. Ez szerint, ha egy kereskedő 2025-ben energiahatékonysági költséget akar átterhelni a felhasználójára, azt csak az általa a felhasználónak 2023-ban értékesített mennyiség alapján teheti meg.
Így ha a 2025 évi energiafogyasztásra vetítve kíván számlázni, akkor a törvény szerint a kötelezettség alá vont mennyiség 1%-ának megfelelő mennyiséggel kell majd elszámolnia 2028 elején, amelyből 0,5 % az ipari, míg 0,5%-ot lakóépületek energiahatékonyságát javító egyéni fellépésekből kell származzon – utóbbi nem tartozik az ipari felhasználóknál érvényesíthetőségi körbe.
4. Nem ipari tevékenységre vonatkozó kötelezettség
A 2025. júniusi törvénymódosítás új kötelezettségi formát vezetett be: lakóépületek energiahatékonyságát javító egyéni fellépésekből származó HEM-eket.
A törvény és VHR nem ad egyértelmű, kizárólagos megfogalmazást a kötelezettség továbbterhelhetőségéről. Az ipari fogyasztók részéről elfogadhatatlan, hogy a lakossági energiahatékonysági intézkedéseket a kereskedők az iparra kívánják terhelni, különösen járulékfizetési formában.
A probléma tovább súlyosbodik, amikor egyes kereskedők a 2025 évi havi fogyasztási adatok alapján kívánják érvényesíteni a járulékfizetési kötelezettséget, miközben korábban olcsón beszerzett HEM-ekkel teljesítenek, jelentős profitot realizálva az ipari felhasználók terhére.
Így a járulékfizetéssé degradált energiahatékonysági járulékot (50.000 Ft/GJ), amely, a bázis évi 0,5 %-ról, (0,90 Ft/kWh) 2025 júliusra 4,14 Ft/kWh költségre emelkedett. Egyes kereskedők ideiglenes, 50 %-os kedvezményt kínálnak, ami jogilag szintén értelmezhetetlen – ezzel gyakorlatilag elismerik, hogy a HEM-ek beszerzésének valós költsége lényegesen alacsonyabb, mint a járulék és kiszámlázott érték
Az energiahatékonysági terhek és a fenti jogszabályi anomáliákon túl, az ipart egyéb, nem közvetlen energiaárakra rakodó terhek is sújtják, mint például a KÁT mérlegkör és egyéb az energiafelhasználásra vetített keresztfinanszírozási terhek. Ezek következtében az ipari fogyasztókra a közvetlen energiaárakon felül mintegy 51 %-os plusz teher rakodik – ilyen mértékű járulékos teher sehol máshol nem tapasztalható az EU-ban. Ez súlyos versenyképességi hátrányt jelent a külpiacon vállalatainknak és további inflációt gerjeszt belföldön.
Az energiahatékonysági célok és eredmények így háttérbe szorulnak, és előrevetítik a hazai ipar fejlődési lehetőségeinek korlátait, különösen az exportra orientált és energiaintenzív ágazatokban.
Megítélésünk szerint, az ipari termelés és fejlődés érdekében, Enhat törvény végrehajtási rendeletében, szakmai egyeztetés alapján, rendezni és egyértelművé kell tenni a végrehajtással kapcsolatos problémákat. Az IEF, mint ipari fogyasztóvédelmi szervezet felajánlja aktív közreműködését ebben a folyamatban.