Kategória: Fenntarthatóság

Avagy az energiaintenzív fogyasztót szem előtt tartó első piacnyitási intézkedésektől és az ellátásbiztonság egyszerű céljától hogyan jutottunk el a magyar energiaintenzív fogyasztót leginkább sújtó energia- és klímapolitikai csomagig, és a 32 EUR/t szén-dioxid árig?

Az iparvállalatok a jól működő gazdaságok alappillérei – különösen igaz ez a energiaintenzív iparra, ami a többi iparág számára állítja elő a szükséges alapanyagokat. Az alapanyaggyártó technológiák anyag-, energia- és környezetintenzív folyamatokat működtetnek. Ám a cementgyártásnak, vas- és acélgyártásnak, nem vasfém előállító és megmunkáló iparnak, üveggyártásnak, papíriparnak, alumíniumiparnak, petrolkémiai iparágnak, vegyiparnak folyamatosan szigorodó feltételrendszernek kell megfelelni, amelyet az EU fenntarthatósági kritériumoknak definiál. A végső cél, hogy az EU gazdasága 2050-re karbonsemleges legyen.

A fenntarthatósági intézkedések a károsanyag kibocsátás minimalizálására, annak megelőzésére, elkerülésére, a túllépés szankcionálására, anyag és energiatakarékosságra és energiahordozó cserére, valamint a megújuló energiaforrások maximális kihasználására irányulnak.

Az Ipari Energiafogyasztók Fóruma a honlap látogatóinak támpontot szeretne adni olyan fenntarthatósági témákban, mint

Fenntarthatóság az EU-ban

Az Európai energiapolitikai célrendszer változását szemlélteti a következő ábra-együttes. Látható, hogy az ezredforduló piacszabályozásának nyertesei a versenyképességüket a piacnyitás közvetlen hatásai miatt növelni tudó ipari nagyfogyasztók voltak, amelyek az EU nyugodt növekedési szakaszában, a hárompólusú világgazdaságban (USA-JAPÁN- EU) a felesleges energiatermelő kapacitások megszűntetése folytán bekövetkezett energiaár-csökkenés hatásait közvetlenül élvezhették.

A korábbi évek megnövekedett versenyképessége miatt a 2008-ban bekövetkezett másodlagos pénzügyi válság következményeként kialakuló világgazdasági visszaesés közepette is termelni tudtak, szilárd alapot biztosítva az egyes országok gazdaságainak kilábaláshoz.

A 2008-as válságból való kilábalás új geopolitikai felálláshoz vezetett: Kína közvetlen világgazdasági tényezővé vált, míg Oroszország is növekvő világpolitikai szerepet követelt magának. Az EU-ban a növekedés igénye együtt járt a gazdaság zöldítésének igényével, az alapanyaggyártó ipar ehhez is megfelelő hátteret biztosított innovatív anyag- és technológiafejlesztéssel, alapot teremtve a megújuló energiatermelés intenzív növekedéséhez.

A korábban, jól megfogalmazott, egyenlő arányokkal bíró ellátásbiztonság-versenyképesség-fenntarthatóság hármas feltételrendszer fő célja folyamatosan megváltozott: 2020. végére teljesen eltolódott a fenntarthatóság irányába. Az EU számos szakpolitikáját – közte az energiapolitikát – a fenntarthatóságnak rendelte alá.

1. ábra Energiapolitikai célrendszer változása

Az elmúlt évtizedben a globális felmelegedés a klímaszkeptikusok számára is tagadhatatlanná vált, az energiapolitikában a gazdaság stabil alapját képező nagyvállalatok (anyag-, energia- és környezet-intenzív gyártószektorokról van szó, amelyek felelősek a bolygó szén-dioxid kibocsátásának jelentős hányadáért) más megítélés alá estek. A szabályozás egyre inkább a környezetkárosítás megszűntetésére/elkerülésére irányul, így a technológiák kénytelenek környezetsemleges, vagy inkább környezetbarát módon üzemelni.

A hagyományos alapanyaggyártó technológiák nélkülözhetetlenek a megújuló energiatermelés szempontjából is, gondoljunk a szélturbinák alapjaként szolgáló beton, vagy a torony acélszerkezetére, vagy a napelemek üveg és vasszerkezetére.

Napjainkra nyilvánvalóvá vált, hogy az egyéni versenyképesség növekedéséből származó gazdasági növekedés helyébe valamiféle „össztársadalmi hasznosságon” alapuló növekedési pálya lép, amelyet egyrészt központilag ki kell jelölni, valamint finanszírozni szükséges. Azt kell eldönteni a kormányzatnak, hogy mekkora összeg, milyen ütemezésű és milyen módszertan szerinti újraelosztása szükséges a gazdaság kizöldítéséhez. Nem lehet cél az alapanyaggyártó szektor bezárása, hiszen azt  a 2008-as válság és a  COVID-19-es2020. márciusi összeomlás is megmutatta, hogy visszafordíthatatlan hátrányokat okoz egy-egy régiónak a leállás, vagyis ahol a foglalkoztatás megmarad, a válság nem annyira súlyos. Ezért veszélyes az úgynevezett szénszivárgás, vagyis azon iparágak elvándorlása, amelyet a klímavédelmi szabályozás többszörösen hátrányosan érint. Ekkor a klímaintenzív termelést kevésbé szigorúan szankcionált környezetbe helyezik át – ugyanúgy károsítva a környezetet, csak máshol.

Miért szükséges erről beszélni? Az EU dekarbonizációs célja nem lehet az energiaintenzív fogyasztók „elűzése”, illetve ellehetetlenítése. Sokkal inkább cél az innováció, és az alapanyaggyártás innovatív (új) technológiáinak kifejlesztése, és azok feltételeinek megteremtése. A Európai Energiafogyasztók Szövetsége (IFIEC) az alábbi ábra szerint képzeli el az átmenetet:

2. ábra Úton a karbonsemleges  gazdaság felé

A karbonsemlegesség eléréséhez a nagy fosszilis energiahordozó (szén, vagy szén-hidrogén) alapú ágazatok (pl. acélgyártás) új technológiáinak kifejlesztése, meghonosítása szükséges, valamint az átmeneti időszak olyan szabályozása, amely az átmenet folytonosságát biztosítja.

Fenntarthatóság szempontjából néhány főbb, az EU energia és környezetpolitikája által alkalmazott főbb szabályozás:

• EU üvegházhatású gáz kereskedelmi rendszer az ETS, amely az üveházhatásért nagyban felelős CO2 kibocsátás visszaszorítását célozza,
• Alternatív energiahordozók/üzemanyagok a közlekedésben, technológiában, zöld hidrogén program, mely segítségével kutatók a közlekedés alapanyag-termeléshez használt szén helyettesítésén dolgoznak,
• Energiahatékonyság, mely rövid és középtávon lehetővé teszi a fosszilis bázisú, leginkább szennyező technológiák termelésének csökkentését.

A dekarbonizáció:  eszköze az EU ETS

Az ÜHG kibocsátás csökkentés ösztönzésének számos módszere ismert, ezek közül néhány:

1. termelő technológiánként megállapított kibocsátás maximumok/normák, azok felett szigorú büntetésekkel;
2. kibocsátás értékhez megállapított adókkal;
3. kibocsátási jogokhoz rendelt értékekkel, azok elsődleges és másodlagos piacaival.

Az első két módszer közvetlenül beavatkozik a rendszerbe, adó jellegű tételekkel szabályoz. A harmadik módszer indirekt beavatkozás, mely segítségével beárazódik az alternatív technológia, vagyis a piac mondja meg, hogy a pótlólagos kibocsátás helyett mikor érdemes a kisebb kibocsátású technológiáról beruházási döntést hozni.

Az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere 2005 óta működik. Jelenleg a III. kereskedési szakasz szabályai alapján, 2021-ben indul az új kereskedési szakasz, a IV. az eddigi legszigorúbb szabályok alapján.

A piaci árazásnak hátránya is van: egyrészt az EU CO2 kibocsátási piaca mesterségesen létrehozott piac, mesterségesen létrehozott „árucikkel” (kibocsátási joggal). A szabályozási hiányosságok/tehetetlenségek miatt ez az árjelző funkcióját nehezen látja el. A kereslet/kínálati többlet nagy ármozgásokat generál. Ilyen volt például az ETS III. indulásakor az ETS II-ből megmaradt kibocsátási egységek piacra dobása, a nem várt Brexit eredmény utáni összeomlás (amikor a piac azt gondolta, hogy a brit egységek a piacon túlkínálatként megjelennek). Ilyen hátrány lehet az is, hogy a piac likviditása okán nem csak ETS hatálya alá eső létesítmények (kibocsátó iparvállalatok) lehetnek tagjai, hanem bármilyen típusú befektetők, akik ha látják, hogy az eszköz jól teljesít, beszállnak (még jobban teljesítővé teszik azt), vagy alulteljesítés esetén távol maradnak a piactól (felszámolják az ott épített pozíciójukat).

A következő ábra tartalmazza a szén-dioxid kibocsátási jog ármozgásait 2015-ös évtől kezdődően. Látható, hogy 2017. augusztus haváig az eszköz meglehetősen alulteljesítő volt, és alacsony árszinten mozgott (5 EUR/t CO₂), aztán közel 1 éves intenzív áremelkedés után érte el a 20 EUR/t árszintet, mely alá két éve csak rendkívüli időszakokban esett be. Jellemző a piacra a viszonylag nagy volatilitás – míg a kezdeti időszakban jellemzően 1 EUR volt a volatilitás (az érték közel 20%-a), addig a mostani árszint 20 és 30 EUR között mozog, mely a sávközéphez viszonyítva 40%.

A 2020-as év vége soha nem látott magasságokba emelte a kvótaárat, így nem kizárt, hogy a kibocsátási jog a 35-40 EUR/t értéken cserél majd gazdát.

3. ábra CO2 kvóta árak 2015. decembertől

A 4. ábra mutatja a kvótaár és kapcsolódó energiahordozók árszintjeit az elmúlt 3 hónapban

4. ábra Elmúlt időszak ármozgásai

A 4. ábra alapján az alábbi következtetéseket lehet levonni:

1. a kvóta kiheverte a COVID-19 okozta szervezett piaci sokkot, a márciusi 14.20-14.30 EUR/t közötti éves legalacsonyabb, márciusi árfolyamról a történelmi 32 EUR/t körüli szinteken is megfordult;
2. a július hónap végi konszolidáció a nyárra jellemző kisebb kereslet, az energiamix árcsökkenése, a koronavírus miatti aggodalmak ismételt növekedése, valamint a világgazdasági visszaesés adatai miatt következhetett be;
3. augusztus hónapban a kvótaár a szokott módon, áremelkedéssel reagált az aukciós mennyiség csökkenésére, valamint az energiamix árának emelkedésére.
4. A kvóta ára a 25-30 EUR/t közötti „biztonsági sávot” eddig csak rövid időre hagyta el ebben az időszakban, a 2020. december hónap lehet, amikor tartósan 30 EUR/t felett lehet a kibocsátási jog ára.

Úgy tűnik a szabályozási változások, a szigorodó kibocsátási normák és a késlekedő ETS IV-es ingyenes kvóta kiosztás, valamint aukciós késlekedés miatt a szén-dioxid kvóta tovább fog drágulni. Erre „ráerősíthet” az energiahordozók áremelkedése.